Újabb hazai siker

U19-es csapatunk szép játékkal, háromszor megzörgetve a Sajóvölgye hálóját, magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.

Dobos Attila tanítványai remek formában vannak, zsinórban három meccset hoztak le veretlenül, és joggal pályáznak a dobogóra. Ám ahhoz, hogy majd fel is lépjenek rá, hozni kell a meccseket, elsőként a szombat délutánit, hazai pályán a Sajóvölgyét kellett felülmúlniuk.

Jó ritmusban kezdtünk, de nem rohamoztunk fejetlenül, szépen járatva a labdát, a réseket keresve építkeztünk. Mikor megtaláltunk, ritmust váltva hoztuk játékba gyors támadóinkat. Ennek hamar meg is lett az eredménye, a 7. percben Drága Kevin megverte védőjét, majd a kapust is kicselezve biztos lábbal értékesítette helyzetét. Hátrányban a vendégek nem nyíltak ki, de türelmesen focizva próbáltuk megbontani hátsó alakzatukat. Próbálkoztak ugyan eljutni kapunkig, több szögletet is elvégeztek, ám ezek semmi veszélyt nem jelentettek. A 28. minutumban fölényünk ismét góllá érett, Puskás Patrik csapott le egy lecsorgó labdára és duplázta meg előnyünket. Nyithattuk volna még szünet előtt az ollót, de kimaradtak helyzeteink, ez vissza is ütött, a semmiből egy kapu előtti kavarodás végén szépített ellenfelünk.

A pihenő alatt hármat cserélt trénerünk, Majtényi Dávid meg is hálálta mestere bizalmát, Papp G. Simon tű pontos átadása után jobbal kilőtte a hosszút. A vendégek próbáltak megint visszajönni a meccsbe, ám erre nem sok esélyt adtunk nekik, védelmünk tökéletesen működött, helyzetek ezúttal is inkább előttünk adódtak. A végén még kapusunknak akadt munkája, de Lós Tamás kiválóan oldotta meg feladatát. 3-1-re nyertünk, tartjuk a lépést a dobogósokkal, zsinórban négy meccse vagyunk veretlenek.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 8. forduló

DEAC – Sajóvölgye FS: 3-1 (2-1)

DEAC: Lós – Folytán, Balmaz, Molnár (Bári 46’), Drága, Papp G., Duboczki (Szabó 46’), Balogh, Rónai, Miskolci, Puskás (Majtényi 46’)

Vezetőedző: Dobos Attila

Gólszerzők: Drága 7’, Puskás 28’, Majtényi 48’

Dobos Attila: Nehéz meccsre készültünk, tudtuk, fizikálisan mindig erős a Sajóvölgye. Három gyors támadóval álltunk fel, bízva abban, a védelem mögé tudunk kerülni. Ez jól is működött, szép támadásokat vezettünk, több helyzetet kidolgoztunk, ezekből kettőt értékesítettünk. Ha csak ziccereinket értékesítjük, 4-5 gólos előnyre tehettünk volna szert. Ellenfelünk viszont a semmiből, helyzet nélkül szépített, ezzel magunknak tettük nehézzé a második félidőt, de nem éreztem, hogy veszélyben lenne a győzelmünk. Szünetben három helyen változtattam, a cserék jól szálltak be, Majtényi gólt is szerzett, ezzel eldöntöttük a pontok sorsát. Nagyon jól játszottunk, teljesen megérdemelten nyertünk, akár nagyobb is lehetett volna a különbség. Gratulálok a fiúknak!