Újabb kiütéses győzelem

U16-os lánycsapatunk 15 alkalommal zörgette meg a Várda hálóját és továbbra is makulátlan mérleggel rendelkeznek.

Parádésan kezdte a szezont a Harcsa Csaba által irányított csapatunk, de nem csak azért, mert eddigi mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Lányink hatékonyságban emelkednek ki a mezőnyből, szereztek negyven gól és egyet sem kaptak. Ez igazán imponáló mérleg, majd kétszer annyi találatot szereztek, mint a rivális Eger. Ezt a remek sorozatot akarták folytatni ifjú hölgyeink vasárnap, mely játéknapon a 7. helyen álló Várdát fogadták.

Jól kezdtek lányaink, Homovics Zita duplájával már a 3. percben megnyyugtató előnyre tettek szert. A folytatásban kissé könnyedén vették a párharcot, az a kombinatív játék, melyet megszokhattunk tőlük ezúttal elmaradt. Ennek ellenére csapatunk dominált, a 24. minutumtól pedig beindult a gólgyártás. Előbb Homovics növelte találatainak számát, majd Sárosi Dóra vette be kétszer a kaput, ezt követően Sári Bianka és Gáll Zsófia volt eredményes. Az első félidő végén pedig 7-0 állt az eredményjelzőn.

Térfélcserét követően már szervezettebben fociztak lányaink, szépen járatták a labdát, állandó veszélyben volt a vendégek kapuja. A 35. percben Faggyas Jázmin is elkezdte a gólgyártást, egyből duplával, majd Sárosi triplája következett. Az 55. minutumban Faggyas már mesterhármasnál tartott, ám mielőtt bevihette volna a negyediket, Tóth Boglárka is beköszönt a Várda kapujába. A vége 15 gólos, kiütéses győzelem lett, lányaink így továbbra is makulátlan mérleggel vezetik a tabellát.

Leány Regionális U-16 Észak-Keleti csoport 5. forduló

DVSC-DEAC – Várda SE: 15-0 (8-0)

DVSC-DEAC: Nagy M. (Balogh 41’) – Papp B. (Kapczár 60’), Gáll, Sárosi, Faggyas (Kertész 60’), Veres (Majoros 44’), Homovics (Hock 41’), Sári Debreceni, Tóth B. (Fenyő 60’), Nagy E.,

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerzők: Homovics 2’, 3’, 24’, Sárosi 26’, 33’, 44’, 52’, 53’, 61’, Faggyas 35’, 41’, 55’, Sári 27’, Gáll 29’, Tóth B. 58’

Harcsa Csaba: Kicsit nagyképűen kezdtük a mérkőzést, azt gondoltuk, a múltheti 21 után most legalább 40-et rúgunk, a vezető találat után ezt el is hittük. Szünetben szerencsére sikerült rendet tenni a fejekben, a második félidőben már okosabban futballoztunk, bár az eredmény nem ezt mutatja, de ma nem voltam maradéktalanul elégedett a lányokkal. Nem azt csináltuk, amit megbeszéltük, voltak hiányosságok a játékunkban. A győzelemhez viszont gratulálok a csapatnak.