Újabb lépés az alapszakasz győzelem felé

A DASE U14-es csapata esélyeshez méltóan, egy tucat találatig meg sem állva gyűjtötte be a három pontot a 23. fordulóban.

Molnár Máté listavezető alakulata a sereghajtó Hajdúhadház csapatát fogadta a hét utolsó napján és ha ifjoncaink tudásuknak megfelelően fociznak, csak az volt a kérdés, a hármas sípszóig mennyre nyílik ki az olló.

Parádésan kezdtünk, még csak a 6. percnél járt az időmérő óra, mikor már kettővel vezettünk. A gyors gólok meg is határozták a folytatást, ellenfelünk csak a védekezésre koncentrált, próbálta minél kevesebbel megúszni a párharcot. De nem tudtak minket feltartóztatni, a következő negyedórában négyre növeltük a különbséget. Szünet előtt már nem volt kérdés a győztes kiléte, kétszer újból megterheltük a vendégek kapuját.

Fordulás után sem lassítottunk, az történt a pályán, amit mi akartunk, a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket. A 39. perchez érve kétszer újból beköszöntünk, tíz minutum elteltével pedig már tízzel mentünk. Ekkora előny birtokában sem vettünk vissza a tempóból, srácaink láthatóan nagy kedvvel futballoztak. A végére is maradt két gól, melyekkel összesen egy tucat találatot jegyezhettünk.

Vármegyei U-14 A-csoport 23. forduló

DASE – Hajdúhadházi FK: 12-0 (6-0)

DASE: Hosszú – Simonka, Chumarin, Szabó, Baja, Képíró, Szima, Rézműves, Bán

Cserék: Borsi, Losonczi, Halász, Zilahi, Varga, Zolnai-Tóth, Péter

Edző: Molnár Máté

Gólszerzők: Simonka 5’, 6’, 20’, Bán 10’, 22’, 49’, Chumarin 27’, Zolnai-Tóth 37’, Rézműves 39’, 47’, 55’, 64’

Molnár Máté: Hamar megszereztük a vezetést, és onnantól kezdve végig kézben tartottuk a játék irányítását. A fiúk fegyelmezetten tették a dolgukat, ugyanakkor látszott rajtuk, hogy élvezik a futballt – jól működtek a kisjátékok, pontosak voltak a beadások, és végig nagy lelkesedéssel játszottak. Külön öröm volt látni a srácok önzetlenségét a kapu előtt, ami az eredményességben is megmutatkozott. Szeretném kiemelni Bán Lackót, aki agresszív letámadásaival és megnyert párharcaival három büntetőt is kiharcolt a csapatnak. Gratulálok a fiúknak a teljesítményhez, csak így tovább!