Sokáig vezetett a DEAC U17-es csapata, de a második félidőben a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat és a Nyíregyháza döntetlenre mentette a meccset.
Előző héten átszakadt a gát, megszerezte az idény első győzelmét Szabó Márton együttese, amely gárda a Békéscsabát fektette két vállra. Pénteken ismét alsóházi csapattal találkoztak fiataljaink, akik a Nyíregyháza otthonában léptek pályára.
Lendületesen kezdtek a csapatok, mindkét fél nagy tempót diktált, bár inkább a házigazda akarata érvényesült. A Szpari volt fölényben, többet pattogott a labda a tizenhatosunk előtt, de védelmünk tette a dolgát. Helyzetei is voltak a szabolcsiaknak, de kapusunk, Stankovic Deján lehúzta a rolót, magabiztosan állt a vonalon, ha kellett bravúrokat is bemutatott. Mi is vezettünk támadásokat, ezek egyikéből a 38. percben be is találtunk, Berki Balázs volt eredményes és előnyből várhattuk a második félidőt.
Szünet után magasabb fokozatba kapcsoltunk, átvettük a játék irányítását, kapura veszélyesen futballoztunk. Ha higgadtabbak vagyunk, lezárhattuk volna párharcot, háromszor vezethettük a szabolcsi cerberusra a labdát, de kimaradtak a ziccerek. Ez vissza is ütött, a 82. percben hibáztunk hátul, a Nyíregyháza megzörgette a hálót és döntetlenre mentette a meccset.
MLSZ Országos U17 Alap 16. forduló
Nyíregyháza Spartacus – DEAC: 1-1 (0-1)
DEAC: Stankovics – Kállai, Tóth B., Bencze (Southwick 76’), Volvár, Pardi, Varga, Berki, Fórizs, Pósán (Vass 46’), Toka
Vezetőedző: Szabó Márton
Gólszerző: Berki 38’
Szabó Márton: Úgy gondolom, összességében elégedettek lehetünk, a döntetlen reális és igazságos eredmény, még ha van is bennünk némi hiányérzet. Egy kifejezetten tudatos, jó iramú mérkőzést játszottunk, ahol az első félidőben ugyan az ellenfél futballozott fölényben és alakított ki több lehetőséget, mégis mi tudtunk előnnyel vonulni a szünetre. A második játékrészben megvolt az esélyünk, hogy végleg eldöntsük a három pont sorsát, hiszen háromszor is egy az egyben vezethettük a kapusra a labdát. Sajnos ezek a ziccerek kimaradtak, ez pedig megbosszulta magát, a végén az ellenfél betalált és kiegyenlített. Külön ki kell emelnem Stankovics Dejánt, aki ma a mezőny fölé nőtt, és abszolút a mérkőzés legjobbja volt. Bár a győzelem kicsúszott a kezünkből, a mutatott játékkal és az egyéni teljesítményekkel elégedettek lehetünk.
