Varga Balázs két fronton bizonyíthat

Fiatal hátvédünk az U19-es csapat mellett a megye I-es gárdával is készülhet a következő szezonra.

A jobbhátvéd poszton remeklő Varga Balázsnak a fejjátéka és a gyorsasága az erőssége, de a támadásépítésből is kiveszi a részét. Tehetségét jól bizonyítja, hogy tizenhat éves korában már a felnőttekkel edzhetett. Futsalban az U20-as bajnokság első helyén záró csapatunk alapembere volt, 12 mérkőzésen 14 gólt jegyezhetett fel. Nagypályán az U19-es gárdával 25 találkozón hat alkalommal volt eredményes, így jövőre a megye I-es bajnokságban is több szerep hárulhat rá. A védő nagyon büszke mindarra, amit eddig letett az asztalra, de továbbra is halad előre a vágyaiért. Mindebben segítségére vannak a példaképei, akik a legrosszabb napokon is motiválják.

„A labdarúgó-példaképem a Liverpool jobbhátvédje, Trent Alexander-Arnold, akinek csodálom a sportághoz való hozzáállását, átadásai, beadásai kiemelkedőek, s minden mérkőzésen agilisan játszik. A magánéletben édesanyámra és a barátaimra nézek fel, hiszen a nehezebb időkben is mellettem voltak, támogattak mindenben, és segítettek, hogy elérjem a vágyaim. Számomra nagyon sokat jelentenek az emberi kapcsolatok” – fogalmazott a védekezésben mindig naprakész játékos.

Balázs nagy erénye, hogy a pályát jól átlátja, amely talán annak is köszönhető, hogy tíz éven keresztül a kapuban bizonyíthatott. Mindössze két esztendővel ezelőtt lépett egy sorral feljebb a sportoló, a 2-es mezszám pedig rendkívül közel áll a szívéhez. Később akár edzőként is el tudná képzelni magát, de előtte a játékos-karrierjében szeretne kiteljesedni.

Már izgatottan várom az edzéseket, az új, megye I-es közegben, valamint az U19-es csapattal egyaránt készülök majd a következő szezonra. A tréningeken biztosan nagy lesz az iram, de ennek örülök, hiszen mindez a céljaink elérésében segít. Szeretnék sokat fejlődni a kommunikáció terén a pályán, valamint még izmosodnom is kell, így ha szükséges, a hét minden napján ellátogatok az erősítésekre. Szerencsére már megadatott az a lehetőség, hogy az első számú felnőtt csapattal is edzhettem, ami tovább motivált, egyre feljebb szeretnék jutni a ranglétrán” – mondta a héten induló felkészüléssel kapcsolatban Varga Balázs.