Megyei korosztályos csapataink közül csak a DEAC U19 lép pályára hazai környezetben.
Egy hetest rúgva a Püspökladánynak tért vissza a győztes útra Kozma László alakulata, és várhatja a 9. helyről a következő fordulót. Erre szombaton 13 órakor kerül sor, mely játéknapon a Nyíradonnyal találkoznak ifistáink. Bár a két csapatot öt pozíció választja el egymástól, a mieink előnye csak három pont az adonyiakkal szemben. Remélhetőleg a távolság tovább nő a felek között és zsinórban második győzelmét is begyűjti együttesünk.
Hegedűs Györk tanítványai négy vereség után ismét győzelmet ünnepelhettek előző héten, 6-3-ra nyerve a Kaba ellenében újabb három egységgel gyarapították pontjaik számát. Szombaton a Hajdúsámson otthonában vizitálnak fiataljaink és bízunk abban, sikerrel zárul a látogatás.
U16-os csapatunk előző héten pótolta a Józsa ellen első fordulóból elhalasztott derbit, mely párharcot kiütéses, 15 gólos győzelemmel zárt. A következő fordulóban ismét városi riválissal találkoznak fiaink, mégpedig a hajdúböszörményi pályát otthonunknak tudó Debreceni Honvéddal. Az nem kérdés, hogy jobb játékerőt képviselnek a mieink, ezt a táblázaton elfoglalt helyezések is bizonyítják. Együttesünk a 4., míg a házigazdák az utolsó előtti, így az esélyek fiataljaink mellett szólnak.
Sáfár Péter legényei szintén a Debreceni Honvéd otthonában lépnek pályára vasárnap, ám az idősebbekkel ellentétben ebben a korosztályban kisebb a különbség a két csapat között. Srácaink három hellyel, de kilenc ponttal előzik meg a városi riválist. A mieink a bajnoki címre hajtanak, ehhez viszont kellenek a pontok, így hozni kell ezt a meccset is.
Rangadó vár vasárnap Kiss Levente tanítványaira, mely párharc dönthet az őszi elsőségről, ugyanis a listavezető, 100 százalékos mérleggel rendelkező Nánási Focisuli otthonában lépnek pályára. Srácaink nagyon készülnek erre a párharcra, szeretnék megszakítani riválisuk sikerszériáját és átvenni a vezetést a táblázaton.
U19
Megyei I. osztály U-19 13. forduló
DEAC – Nyíradony
11.12. 11:30 Böszörményi úti Campus
Hajdúsámson – DASE
11.12. 11:30 Hajdúsámsoni Sportpálya
U16
Megyei U-16 A csoport 11. forduló
Debreceni Honvéd – DASE
11.13. 11:00 Hajdúböszörményi Városi Sport- és Rendezvényközpont
U14
Megyei U-14 A csoport 11. forduló
Debreceni Honvéd – DASE
11.14. 16:00 Hajdúböszörményi Városi Sport- és Rendezvényközpont
U13
Megyei U-13 A csoport 9. forduló
Nánási Focisuli – DASE
11.13. 10:00 Hajdúnánási Sportpálya