Vasárnapi örömfoci

U7-es csapatunk a DVSC Labdarúgó Akadémián lépett pályára a hét utolsó napján.

Tehetségközpontunk focistapalántái is pályára léptek hétvégén, Takács Tamás tanítványai vasárnap az U7-es DVSC Utánpótlás Kupán vettek részt. Srácaink nagyon várták már ezt a napot, szerették volna megmutatni mesterüknek, amit a hétközi edzésen gyakoroltak, jól megtanulták.

A DVSC Labdarúgó Akadémia műfüves csarnokában négy csoportba osztották a 16 csapatot, ifjoncaink kezdetnek a Tiszavasvári, DVTK és a Nyíregyháza trióval mérték össze erejüket. „Taki bá” gyerekei két győzelemmel és egy vereséggel a 2. helyen végeztek csoportjukban és a felső ágra kerülve készülhettek a Marosvásárhely elleni mérkőzésre. A párharcot az erdélyi gárda nyerte, mint ahogy ezen a napon, egy góllal a HTE is jobbnak bizonyult csapatunknál. A tornát viszont a Nánási Focisuli elleni szép győzelemmel zárták srácaink, és összesítésben a 7. helyen végeztek.

A nap viszont nem a helyezésekről szólt, sokkal inkább arról, hogy a focistapalánták élvezzék a játékot, mindazt, amit a tréningeken tanultak, „éles” helyzetben gyakorolják. Srácainktól láthattunk ötletes megoldásokat, szép gólokat és ami a legfontosabb, örömöt az arcukon.

DEAC U7-es csapata: Matkó Noel (6), Mészár Dávid (5), Orbán Kende (2), Papp Tamás (3), Szőke Dávid (2)

Vezetőedző: Takács Tamás