Védelmi megingásainkat kihasználták az akadémisták

U13-as csapatunk partiban volt a Várda akadémistáival, de a védelmi hibák megbosszulták magukat.

Rőth András ifjoncai kezdésként mindjárt az egyik legnehezebb ellenfelet kapták, ugyanis a bajnoki nyitányon a Várda LA korosztályos csapata ellen léptek pályára a Sportcampuson.

Bár a középkezdés után a vendégek voltak kezdeményezőbbek, csapatvédekezésünk jól működött, sikeresen akasztottuk meg a szabolcsi próbálkozásokat. De a támadás lehetőségét sem adtuk fel, többször eljutottunk a kapuig, helyzeteink is adódtak, de ezek ki is maradtak. A második negyedben viszont kétszer hibáztunk hátul, ezt pedig kihasználták a piros-fehérek.

A harmadik etapban is jól tartottuk magunkat, a labdát járatva építkeztünk, lehetőségeinket viszont nem tudtuk gólra váltani. A Várda viszont kihasználta védelmünk megingásait és háromszor megzörgette a hálónkat. Az utolsó játékrészben próbáltunk faragni a hátrányból, ám nem jártunk sikerrel, mint ahogy ellenfelünk sem, így szezonkezdéskor ötgólos vereséget szenvedtünk.

MLSZ Országos U13 Északkelet 1. forduló

DEAC – Várda LA: 0-5 (0-0, 0-2, 0-3, 0-0)

DEAC: Mester – Török, Kázmér, Ramos-Kiss, Vadkerti, Kerekes, Derecskei, Ujvári, Balogh

Cserék: Csete, Könyves, Tasi, Sinka, Paksi, Bencze, Kathi, Zsignár

Vezetőedző: Rőth András

Rőth András: Amit megbeszéltünk a srácokkal a mérkőzés elején, azt java részt viszont láttam a pályán, de védelmi hibáinkat kihasználta ellenfelünk. Kezdeményezőek voltunk, jól építettük fel támadásainkat, helyzeteink is voltak, a vereség ellenére elégedett voltam a gyerekekkel. A jövőben arra kell törekednünk, hogy minél több labdakihozatalt és támadásépítést kapjunk vissza a mérkőzéseken.