U19-es lányaink szezonkezdésként a bajnoki címvédő Egert fogadták, amely gárda el is vitte a pontokat a Sportcampusról.
Komoly kihívás várt Laczkovszki Ágnes csapatára a szezonnyitón, ugyanis a regnáló bajnok ellen indították a bajnoki sorozatot. Egy éve sikerült lányainknak legyőznie az Egert, ám a második körben visszavágtak a Heves vármegyeiek. Abban bíztunk, ahogy a tavalyi rajton, ismét sikerül elkapnunk a piros-kékeket.
A mérkőzés elején kiegyenlített volt a játék, mindkét csapat vezetett támadásokat, ám a kapuk nem kerültek veszélybe. Közeledve az első negyedórához a vendégek előtt adódott az első helyzet, szerencsére az egri támadó a kapufát találta telibe. Mi is vezettünk néhány ígéretes akciót, ám a befejezéseknél hibáztunk, de azért voltak lehetőségeink. Már úgy nézett ki, gól nélkül zárul az első játékrész, de a 45. percben a piros-kékek bevették a kapunkat.
A második félidőt harcosabban kezdtük, már az egri térfélen próbáltunk labdákat szerezni, többnyire sikerrel, ez pedig helyzetekben is megmutatkozott. Akár le is dolgozhattuk volna hátrányunkat, ha higgadtabbak vagyunk a végjátékoknál. Igaz, megzörgettük a hálót, de a “spori” les címén érvénytelenítette a találatot, illetve a kapufáról is kifelé pattant a labda. A mérkőzés hajrájában a Heves vármegyeiek még kétszer mattolták a védelmünket, így háromgólos vereséget szenvedtünk a bajnoki nyitányon.
Leány Regionális U-19 Északkeleti csoport 1. forduló
DVSC-DEAC – Eger SE: 0-3 (0-1)
DVSC-DEAC: Szilágyi – Gáll, Király, Borsi, Fecsó (Papp B. 46’), Szász, Magyar (Német 77’), Czene, Egri (Horváth 87’), Papp I., Homovics
Edző: Laczkovszki Ágnes
Laczkovszki Ágnes: Nyáron egy új csapatot kellett építeni, többen felkerültek az U16-ból, kell még idő, hogy összeálljon, összeszokjon a társaság. Az első pár mérkőzés még erről fog szólni. Nekem is kell még idő, hogy megtapasztaljam, ki milyen poszton a leghatékonyabb. Az első félidőben inkább ellenfelünk irányított, de labdaszerzések után mi is vezettünk támadásokat, ám az utolsó passzoknál rendre hibáztunk, ennek ellenére voltak helyzeteink. Sajnos a szünet előtti percben hátrányba kerültünk. A második félidő elején agresszívabban futballoztunk, már saját térfelén letámadtuk ellenfelünket, próbáltunk labdát szerezni, adódtak lehetőségeink, de csak lesgólig és kapufáig jutottunk. Az Eger viszont kétszer is bevette a kapunkat. A vereség ellenére elégedett vagyok a lányokkal, a nagy hőségben is becsülettel helyt álltak, le a kalappal előttük.