Visszavágnának a Kövesdnek U14-eseink

Hétközi mérkőzés vár korosztályos csapatunkra, Takács Tamás növendékei csütörtök délután a Mezőkövesd otthonában vendégszerepelnek.

Ragyogóan indította a tavaszi szezont U14-es csapatunk, amely a mögöttünk hagyott hétvégén megérdemelten aratott egygólos győzelmet a Salgótarján felett. Az ősz hasonlóan kezdődött a mieink számára, ám a második mérkőzésen vereséget szenvedtünk a Mezőkövesdtől, így érthető módon ezúttal fűti a srácokat a visszavágás vágya, szeretnének idegenben revánsot venni a szeptemberi, 1–0-s fiaskóért. Erre minden esélye megvan Takács Tamás alakulatának, a rivális ugyanis hat mérkőzés óta nyeretlen, a Sajóvölgyével játszott döntetlen mellett öt alkalommal alulmaradtak a borsodi fiatalok, akik így a tabella 12. helyéről várhatják a kilencedik DEAC elleni, csütörtök délutáni összecsapást. A kövesdiek védelme a széleken sebezhetőnek tűnik, ugyanakkor a gyors ellentámadásokra ügyelnünk kell majd, csatáraik rátermettségét bizonyítja, hogy korábban a Szolnok és a Salgótarján kapuját két alkalommal vették be, míg a Sajóvölgyének három, az Egernek négy gólt gurítottak.

MLSZ országos U14, Alap csoport, 15. forduló

Mezőkövesd Zsóry–DEAC

03.10. 17:00, Mezőkövesdi Tűzoltó Sporttelep