Zsinórban hetedik győzelmüket ünnepelhették fiataljaink

Esélyt sem adott ellenfelének U15-ös csapatunk, végig hatalmas fölényben futballozva gyűjtötték be ismét a három pontot.

Parádés sorozatot produkál Szabó Márton legénysége, hét mérkőzésen nem találtak legyőzőre, ez pedig felnőtteknél is elismerésre méltó teljesítmény. Ezt a remek szériát akarták folytatni fiataljaink, ehhez azt a FILO-t kellett legyőzniük, mely gárdának ősszel egy ötöst rúgtak.

A két csapat közti különbség már a középkezdés után kidomborodott, csapatunk amint útjára indult a labda, komoly nyomást helyezett a szabolcsiakra. A vendégek betolták a buszt a kapujuk elé, nem volt egyszerű áttörni őket, ám csak időlegesen tudták feltartóztatni fiataljainkat. Az első negyedóra végén megtört az ellenállás, Fórizs Tibor mattolta a védelmet. Innentől sorra születtek a gólok, a 23. minutumban Kállai Kevin is megzörgette a hálót, majd Tömöri Dominik növelte háromra az előnyt. Az újabb találatra sem kellett sokat várni, a 33. percben Tóth Bence állította be a félidei végeredményt.

Fordulás után sem változott a játék képe, a Szabó-tanítványok domináltak, a sárga-feketék pedig védekeztek. Igaz, megpróbáltak egy-két akciót végig vinni, de ezen kísérletek hamar el is haltak, még apró helyzetet sem tudtak kidolgozni. Leginkább arra koncentráltak, megússzák minél kevesebb kapott góllal. Az 54. percben azonban ismét kapituláltak a vendégek, ekkor Varga Ádám zörgette meg a hálójukat. A pontok már zsebben voltak, ám nem vettek vissza a tempóból fiataljaink, az történt a pályán, amit ők akartak. A szabolcsiak foggal-körömmel védték kapujukat, tették ezt sikerrel a hátralévő időben, így nem tudtuk gyarapítani góljaink számát. Ahogy ősszel, most is ötöt vágtunk a FILON-nak, ám most egy válasz sem érkezett.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 16. forduló

DEAC – FILO SE: 5-0 (4-0)

DEAC: Elek (Kocsár 59’) – Kállai, Palercsik, Aczél (Berki 59’), Tóth B. (Gáll 59’), Tömöri, Pardi (Toka 59’), Sárközi, Bence, Varga, Fórizs

Vezetőedző: Szabó Márton

Gólszerzők: Fórizs 15’, Kállai 23’, Tömöri 27’, Tóth B. 33’, Varga 54’

Szabó Márton: Végig nagy fölényben voltunk, ellenfelünk szinte csak védekezett, betömörültek kapujuk elé, nem volt egyszerű megbontani a hátsó alakzatukat, főleg a második félidőben. Az első játékrészben azért lezártuk a meccset, ekkor már néggyel vezettünk. Előfordultak apró hibák, de meggyőző volt a srácok teljesítménye, megfelelő volt a hozzáállásuk, sima győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak.