Bakos Miklós egyedül vitorlázta körbe a Balatont

A Tihanyi Hajó Egyesület pénteken rendezte az egykezes Balatonkerülő versenyt, a Flexfleet Klasszikus Szólót. A mezőny egyetlen DEAC-os résztvevője, Bakos Miklós előkelő helyezést ért el.

A több éves múlttal rendelkező rangos megmérettetésen ezúttal 65 ember vállalkozott arra, hogy megpróbálja a Balatont körbevitorlázni, és teljesíteni a Kékszalaggal azonos teljestávú tókerülést (Tihany-Almádi-Keszthely-Tihany), méghozzá egyedül. Ez azért is különösen nehéz, mert a kormányzás, a vitorlák kezelése és azok cseréje, a spinakkerezés mind egy ember feladata, a verseny pedig egy egész napon át eltarthat.

A DEAC versenyzője, Bakos Miklós remekül teljesített. Sparta nevű hajójával a Yardstick II. csoportban indult, itt a hetedik helyet szerezte meg, míg összesítésben huszadik lett. A távot 23 óra 13 perc alatt teljesítette, az eredmény őt is meglepte.

Jobb helyezést értem el, mint amit reméltem magamtól az indulásnál – kezdte Bakos Miklós. – Az első hat befutó sporthajóval vett részt a versenyen, míg a többiek – hozzám hasonlóan – túrahajóval vágtak neki a távnak, és így is sikerült a mezőny első harmadában végezni, amit én személy szerint nagyon jó eredménynek ítélek meg.

A változó széljárás nem könnyítette meg a mezőny dolgát, nem beszélve arról, hogy a nehézségekkel egyedül kellett megküzdeniük a résztvevőknek.

Ha fúj a szél, mindig ad egy kis lendületet, de amikor jön egy-két óra teljes leállás, az nagyon sok energiát vesz ki belőlünk. Ez az a kihívás, amellyel meg kell küzdeni, mert sokszor nem tudjuk, újraindul-e a szél, és ha igen, mikor. A Balatonon vannak olyan helyek, ahol teljes szélcsend uralkodik, az ember ilyenkor nagyon beragadhat, és ez megnyújthatja a kinttartózkodást. A résztvevőknek most is szembesülniük kellett ezzel. Hajnalban aztán megerősödött a szél, ami magmaradt egészen a befutóig, ugyanakkor szemebeszélben kellett a teljes nyugati medencében vitorlázni, rengeteg fordulóval tarkítva, és ez igen nehéz volt. Nagyon nagy kihívás, fizikailag fárasztó egy ilyen verseny, viszont megvan a maga szépsége, hiszen azáltal, hogy az ember teljesen egyedül van a hajón, agyilag kikapcsol, maga mögött hagyja a hétköznapi gondokat, a stresszt, és a táv teljesítésére koncentrál – zárta Bakos Miklós.

Fotók: thesail.hu