Eb: Battai Sugárék negyedik helyen zártak csapatban

A vasárnap egyéniben szerzett csodálatos bronzérem után a DEAC vívója ma csapatban lépett pástra a Genovában zajló Európa-bajnokságon.

A Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású női kardválogatott a nyolc között kezdett 12 óra előtt nem sokkal. A DEAC vívója önbizalommal telve léphetett pástra, hiszen vasárnap pályafutása során először szerzett egyéniben érmet felnőtt Eb-n, és jó formáját mutatja, hogy ezúttal is húzóember volt, minden mérkőzésen magasan a legtöbb tust adta, befejezőként is vezére volt a csapatnak.

A németek ellen 45:37-es győzelmet arattak a magyarok, akik azonban az elődöntőben kikaptak három tussal a lengyelektől. A DEAC kardozója hiába vívott pazarul, a többieknek sajnos nem ment olyan jól, így a harmadik helyért folytatódott a küzdelem.

Az olaszokon át vezetett az út a bronzéremig. A mieink nagyon jól kezdtek, hat kör után 7 tussal vezettek, ám az utolsó előtti asszóban Szűcs Luca nagyon megszenvedett Chiara Mormile-val, így az olaszok feljöttek 40:39-re. Az utolsó összecsapáson Sugi mindent megpróbált, de Battiston fordítani tudott. A magyar csapat egy tussal kikapott, és a 4. helyen végzett.

Vívó csapat Európa-bajnokság, Genova
Negyeddöntő: Magyarország–Németország 45:37 (Battai +8, Szűcs +3, Katona +2, Pusztai -5)
Elődöntő: Lengyelország–Magyarország 45:42 (Battai +7, Szűcs -6, Katona -4)
Bronzmérkőzés: Olaszország–Magyarország 45:44 (Battai +4, Pusztai +1, Szűcs -6)