Magyar bajnok a kadet női kardcsapatunk!

Törtnélemi siker: a DEAC női kardvívóinak győzelmével zárultak a kadet (U17) magyar bajnokság csapatküzdelmei.

A történelmi sikerről a Magyar Vívó Szövetség honlapja az alábbi módon számolt be: “ilyen is rég volt, lehet, ebben a korosztályban soha. Vidéki egyesület, nevezetesen a Debreceni EAC csapata nyerte a kadet női kard országos bajnokságot”.

A Dávid László vezérelte Falucskai Márta, Kis Abigél, Kónya Csenge alkotta egyetemi csapat nagyon izgalmas mérkőzéseken szerezte meg a végső győzelmet. A nyolcaddöntőben a Nagykanizsa gárdája visszalépett lányaink ellen, így a negyeddöntőben a BVSC második számú alakulata várt a DEAC-ra. A hölgyek egy vártnál izgalmasabb mérkőzésen 45:40-re diadalmaskodtak. Az elődöntőben a vasutasok első számú alakulata következett. Lányaink fantasztikus vívással ismét 45:40-re nyertek. Hogy milyen fontos is az edző szerepe ebben a szakágban, legyen elég annyi, hogy mesterünk jelzésére sportolóink öt alkalommal kérték a videózsűri segítségét, és mind az öt alkalommal jogosnak bizonyult a reklamáció. Pont öttel nyertünk.

Dávid László (vezetőedző), Kónya Csenge, Kis Abigél, Falucskai Márta és Kontor Zsolt (edző)

A döntőben a tavalyi bajnok, a két válogatott vívóval felálló Vasas alakulata volt az ellenfél, amely nem mellesleg évek óta nyeri ennek a korosztálynak a magyar bajnokságait. Lányaink azonban életük formájában vívva, szinte végig vezetve 45:41-re diadalmaskodtak. Falucskai Márta, Kis Abigél és Kónya Csenge hatalmas fegyvertény hajtott végre a bajnokság megnyerésével.

Először gratulálok a lányoknak és a munkámat segítő szakembereknek a bajnoki címhez! Ma minden összeállt és a lányokban megvolt a kellő vagányság, jól dolgoztak együtt. A Vasas legyőzése igazi mestermunka volt, megérdemelt helyre került a bajnoki cím. Még nincs idő pihenni, hiszen fel kell készülni a jövő heti felnőttbajnokságra! Ott is Csak a DEAC! – értékelt egyesületünk vezetőedzője, Dávid László.

Fotók: hunfencing.hu