Osváth Richárd világkupa-győztes!

A DEAC sportolója egész nap lehengerlően vívott, még csak megszorongatni sem tudták.

A pénteki kard bronzérem után Osváth Richárd ezúttal tőrben vívott a pisai kerekesszékes világkupán. A selejtezőt hat sikerrel, veretlenül teljesítette, majd a 32-es főtáblán honfitársával, Zsolnai Sándorral csapott össze, és nyert 15:4 arányban.

A nyolcaddöntőben a brit Joshua Waddell sem jelentett nehézséget számára (15:2), majd a legjobb nyolc között Hakan Akkaya következett, aki hatalmas meglepetésre a világ- és paralimpiai bajnok Piers Gilliver legyőzésével jutott ebbe a körbe. A 27 éves török versenyző a DEAC sportolója ellen már tehetetlen volt, és a 15:8-as magyar siker azt jelentette, hogy Osváth Richárd a döntőért vívhat.

A fináléba a lengyel Michal Nalewajeken keresztül vezetett az út, és Ricsi ezúttal is elképesztően vívott, ellenfele mindössze három tust tudott bevinni (15:3).

Az aranyért Emanuele Lambertinivel kellett megküzdenie. A 23 éves olasz hazai környezetben a szurkolók támogatását élvezhette, de ez sem zavarta meg versenyzőnket, aki szinte végig vezetve húzta be az asszót (15:7), és ezzel tőrvívásban világkupa-győztes lett!

A DEAC vívószakosztályával kapcsolatos hír még, hogy 16 éves tehetségünk, Kis Abigél ezüstérmes lett a Budapesten rendezett kadett kardválogatón, illetve korábban beszámoltunk róla: új igazolásunk, Galgóczy Tamás a 7. helyen végzett a szófiai szatellit-versenyen.

Kis Abigél