Vívóinkat köszöntötték

A Budapesten rendezendő országos bajnokság alatt került sor a Magyar Vívás Napi ünnepségre, amelyen a DEAC is érintett volt. Sőt, soha ennyi debreceni vívó nem vehetett még át kitüntetést ezen az eseményen.

Az ünnepélyes díjátadás előtt Csampa Zsolt, a szövetség elnöke a vendégek, többek között Schmidt Gábor sportért felelős államtitkár-helyettes, Fábián László MOB-főtitkár – nem mellesleg korábbi párbajtőr egyéni országos bajnok –, Szabó László MPB-elnök és Vitályos Eszter miniszterhelyettes, MVSZ elnökségi tag társaságában köszöntötte a megjelenteket.

Elismerésben részesült Battai Sugár Katinka – 2022-ben felnőtt világbajnok, junior világbajnoki ezüst- és bronzérmes, junior Európa-bajnoki arany- és bronzérmes, U23-as Európa-bajnok –, aki a díjátadáskor éppen az országos bajnokság döntőjére (amit később meg is nyert) készülődött.

Szintén köszöntötték Európa-bajnok, többszörös világkupagyőztes kerekesszékes vívónkat, Osváth Richárdot, a veterán világbajnokságon ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes dr. Szentkirályi Istvánt, valamint Tibold Dezsőt.

Végül, de nem utolsó sorban, aki nélkül ezek a sikerek nem születettek volna meg, nem más, mint a DEAC vívóinak edzője, Dávid László. A kiváló szakembert Csampa Zsolt, a szövetség elnöke köszöntötte a remek szezon alkalmából.

Gratulálunk!

Fotók: Magyar Vívó Szövetség