Interjú a DEAC fiatal kardozójával.

A magyar vívás sikeressége a megalakulásától kezdve jelentős a nagyvilágban. A történelemben visszamenőleg számos olimpiai, világ-, és Európa-bajnok magyar versenyzővel büszkélkedhetünk, és Battai Sugár révén már debreceni világbajnoka is van a sportágnak. Elengedhetetlen elem a megfelelő utánpótlás-nevelés, és a DEAC ebben is élen jár, több tehetséges vívó áll szép jövő előtt. Egyikük a 17 éves Wladimír Véda, aki már most szép eredményekkel büszkélkedhet, hiszen a serdülőcsapat tagjaként  többszörös magyar bajnok.

– Korod miatt a neved még nem forog annyira a köztudatban, de reméljük, ami késik, nem múlik. Mit lehet tudni rólad?

– Jelenleg a DEAC vívószakosztály utánpótláscsapatának vagyok a tagja. A nevem miatt sok emberben felvetődik, hogy magyar vagyok-e, de Debrecenben láttam meg a napvilágot, ahogy szüleim és nagyszüleim is már Magyarországon születtek. A Tóth Árpád Gimnáziumban tanulok, ami majd nemzetközi diplomát ad. Nagyon szeretem az angol nyelvet, és lehetőség szerint szeretnék is továbbtanulni, akár külföldön is.

– Hogy kerülték kapcsolatba a vívással?

– Hétéves koromban kezdtem. Előtte nagyon sok mindent kipróbáltam, úsztam, kosárlabdáztam, szertornáztam, mivel nekem és a szüleimnek is fontos volt, hogy mozogjak valamit. Amikor először beléptem a vívóterembe, egyből tudtam, hogy ez az igazán nekem való sport, első pillanattól jól éreztem magam ebben a közegben. Nagyon élvezem, sok örömet szerez számomra. Az edzőm, Dávid László és társaim is meghatározó szerepet töltenek be jelenlegi életemben.

– Milyen érzés számodra, amikor a pástra lépsz?

– Mindig gondolkozni kell, és gyorsan reagálni. Nincsenek ugyanolyan helyzetek, akciók, tehát minden asszó más. Ez pedig nagyon izgalmassá és változatossá teszi, amit mindig izgatottan várok. Minden egyes alkalommal túl kell járni az ellenfél eszén, és új technikákat bevetni a siker érdekében. Amikor a pástra lépek mindig hatalmas adrenalin löketet kapok, aminek hatására a külvilágot kizárva , teljesen euforikus állapotba kerülök.

– Van példaképed, akire felnézel?

– Dávid Lacira, az edzőmre nagyon felnézek. Kiskorom óta látom, hogy mennyi energiát és munkát tesz bele az edzéseinkbe. Nagyon sokat tett azért, hogy én és a vívótársaim is itt tartsunk, ahol most. Szintén hasonlóan tekintek Battai Sugárra, aki egyben a legjobb barátnőm. Személyesen láttam, hogy milyen utat járt be, amíg idáig jutott, és rendkívül büszke vagyok rá.

– Mit gondolsz, mennyire kell elhivatottnak és céltudatosnak lenni ahhoz, hogy valaki sikeres és eredményes lehessen ebben a sportban?

– Nagyon sok munkát követel az edző és a sportoló részéről is. Ezek mellett a tisztelet és a megfelelő alázat is elengedhetetlen. Rengeteg energiát és időt kell befektetni a sikerhez vezető úton. Kell egy olyan akarat, elhivatottság, ami arra ösztönöz, hogy kivétel nélkül részt vegyél az edzéseken, még akkor is, ha fáradt vagy, vagy bármi más elfoglaltságod lenne.

– A közöljövőt tekintve milyen terveid vannak?

– Jövőre fogok érettségizni, ezért a versenyszerű vívást kicsit felfüggesztem. A tanulásra fokuszálás mellett heti kétszer járok majd vívni és heti kétszer edzőterembe. Úgy érzem, ez jelenleg az ideális egyensúly. Nem szeretném természetesen abbahagyni, sose fordult meg a fejemben.

– Melyik eredményedre vagy eddig a legbüszkébb?

– Tavaly a kadett kardcsapattal harmadik helyezést értünk el az országos bajnokságon. Ezen a napon nagyon jól ment a vívás, ezért ez egy igazán jó élményként maradt meg. A magyar csapatbajnokságokon elért eredményekre szintén kedvesen gondolok vissza, különleges helyet foglalnak el a szívemben, ezekre jó visszagondolni.

– Battai Sugár sikerei hogyan ösztönöznek téged?

– Elsősorban nagyon büszke vagyok rá, örülök, hogy ilyen eredményeket sikerült elérnie a kardválogatottnak.  Sok motivációt ad, csodálattal néztem, ahogy vívtak és küzdöttek egymásért. Ez nemcsak nekem, de másoknak is hatalmas löketet ad.

-Ha 20-25 év múlva ugyanitt beszélgetnénk, milyen pályafutással lennél elégedett?

– Nagyon boldog lennék, ha azt tudnám mondani, hogy még mindig vívok, és még mindig nagyon élvezem.
Szűcs Levente