A továbbjutásért megy a küzdelem

A Debreceni Egyetem kosarasai ezúttal a bajnokság rájátszásában küzdenek a továbbjutásért. Férfi röplabdázóink a szezon utolsó meccsére készülnek. Labdarúgóink hazai pályán, a kéziseink idegenben lépnek pályára.

Kosárlabda – kezdődik a harc a bajnoki éremért
A Magyar Kupa-ezüstérem megnyerése után a Debreceni Egyetem kosarasai a bajnokságra fókuszálnak. Hétvégén már a rájátszás küzdelmei zajlanak, a mieink az alapszakaszban elért negyedik helynek köszönhetően pályaelőnyből kezdhetik a negyeddöntőt. A továbbjutásért az Alba Fehérvár ellen mérkőznek meg, a párharc három nyert meccsig tart. Az első találkozót szombaton 18 órakor rendezik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, majd kedden 17 órakor Székesfehérváron is összecsapnak a felek.

Röplabda – szépen zárnák a szezont
Idei utolsó mérkőzésére készül a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata az Extraliga kvalifikáló körében. A mieink már biztos, hogy az első négyben végeznek, ami azt jelenti, hogy a következő idényt is a legmagasabb osztályban kezdhetik. Együttesünk győzelemmel búcsúzna a szezontól a MÁV Előre otthonában szombaton 16 órakor kezdődő találkozón.

Esélyesként várhatjuk a Fehérvár elleni mérkőzést, és szeretnénk is élni ezzel a sansszal, de az biztos, hogy nem fogjuk ingyen megkapni a három pontot” – vélekedett Fodor Antal vezetőedző.

A lányok vasárnap 17 órakor Budapesten, a Hercules SE otthonában vendégszerepelnek az NB II alsóházában.

Labdarúgás – hazai pályán a pontokért
A DEAC labdarúgócsapata vasárnap az Ajka ellen folytatja az NB II-es bajnoki küzdelmeket. A 17 órától kezdődő találkozót a Dóczy utcai Sportcampuson rendezik.

Kézilabda – Lajosmizsén vigasztalódhatnak
Kéziseink szombaton 18 órakor rangadót játszanak a Mizse KC otthonában. A DEAC játékosainak maguk mögött kell hagyni a szövetség bosszantó döntését, amely szerint hiába volt múlt héten a Hatvan otthonában elért siker, a két pontot elvették tőlünk és a Heves megyeiek kapták meg a meccset 10-0-s győzelemmel.

Fellebbeztünk a döntés ellen, de az eddigi tapasztalatok függvényében nem várható pozitív döntés, még annak ellenére sem, hogy az érintett játékos végig a kispadon ült, amit a jegyzőkönyv és a videofelvétel is bizonyít – tudtuk meg Bíró Imrétől, aki beszélt a következő feladatról is. – Harcos kis csapat a Mizse, kellemetlen a játékstílussal. Jól keresik meg az egyéni helyzeteket, amelyeket jól is érvényesítenek. Remek kis társaság, szeretnek kézilabdázni és élvezik, amit csinálnak, igyekeznek rendre borsot törni az ellenfeleik orra alá” – zárta a DEAC szakvezetője.