Több alapember is marad

A Debreceni Egyetem férfi futsalosainál javában zajlik a csapatépítés. Többek között Szentes-Bíró Tamás csapatkapitány és Tóth Attila is a DEAC-ban vág neki a következő idénynek. Az is eldőlt, hogy Faragó Ádám távozik az együttesünktől.

Az “uborkaszezon” sem unalmasan telik a DEAC férfi futsalcsapatánál. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Elek Gergő vezetőedző marad az együttesnél. Az is biztossá vált, hogy a Dunaferrtől visszatér Faragó Lajos, míg Varga Dániel befejezi a pályafutását. Friss fejlemény, hogy Faragó Ádám bravúrjaival már nem a DEAC-szimpatizánsokat fogja elkápráztatni.

“Szeretném megköszönni a vezetőségének, a szakmai stábnak és a szurkolóknak az elmúlt három évet. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és ha nehezen is indult a közös kaland, életem egyik legmeghatározóbb fejezete volt ez. Akadtak kemény időszakok, de ezeken mindig túl tudtunk lendülni, és erősebb csapatként jöttünk ki a nehézségekből. Természetesen nagyszerű pillanatokat és szép sikereket is átélhettünk. Nem volt egyszerű meghozni a döntést, hiszem imádom Debrecent, szeretem a klubot és a DEAC-családot is. Ugyanakkor a körülmények úgy alakultak, hogy azt láttam a legjobbnak, ha ez a közös munka most véget ér, és új kihívás után nézek. Sok sikert kívánok a csapatnak a következő szezonra!” – mondta a kapus.

Elek Gergő annak viszont örülhet, hogy több kulcsember a maradás mellett tette le a voksát. Az előző évi keretből Szentes-Bíró Tamással, Tóth Attilával, Kántor Tamással, Rácz Zsolttal, Szabó Lajossal, Krajcsi Bencével, Dobi Attilával és Berecz Rafaellel jutottunk dűlőre.

Tóth Attila a koronavírus miatt megkurtított idényben tizennégy gólt termelt az NB I-ben. A 22 esztendős játékosunk nagy reményekkel várja az új idényt.

“Remekül érzem magam itt, ezért döntöttem úgy, hogy maradok. Minden ideköt, kiváló a közösség, mindezek mellett pedig egy nagyon erős DEAC épül. Jók az igazolásaink, a csapat magja együtt marad. Szerintem ez a gárda a következő szezonban szép eredményeket érhet el” – nyilatkozta Tóth.

Krajcsi Bence parádés hárításaival több mérkőzésen is stabilitást adott az együttesnek.

“Attilához hasonlóan én is jól érzem magam a DEAC-ban, így nem vetődött fel bennem a váltás gondolata. A tárgyalás során szerencsére hamar közös nevezőre jutottunk. Az előző idényben sikerült felvennem a pontvadászat ritmusát. Ehhez az is kellett, hogy Elek Gergő bizalmat szavazott nekem. A szezon elején igazi csapatként funkcionálva bravúrokat tudtunk bemutatni. Bízom benne, hogy az új bajnokságban szintén sok örömet fogunk okozni a szurkolóinknak” – fogalmazott az ifjú hálóőr.