Utolsó meccsére készül Csepregi Gabriella

A tapasztalt futsalos szerint a Debreceni Egyetem alakulata nem küzd önbizalomhiánnyal a diósgyőri fellépése előtt.

A DEAC női futsalosai a hétvégi kupagyőzelem után ezúttal az NB I-ben szerezhetik meg a bronzérmet, ehhez a DVTK otthonában kell nyerniük a pénteken 17.30-kor kezdődő bajnokin. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc első felvonását 6-1-es sikerrel zárták Quirikó Vivien tanítványai május 5-én a DESOK-ban.

Biztos, hogy a diósgyőriek meg szeretnék nehezíteni a dolgunkat, ettől függetlenül a győzelem a célunk. Arra számítok, hogy az ellenfelünk ezúttal is be fog tömörülni a saját kapuja elé. A kupaarany és az első meccsen aratott magabiztos diadal miatt kellő önbizalommal vághatunk neki a találkozónak. A szezon előtt a duplázás lebegett a szemünk előtt, ám a Tolna elleni bajnoki elődöntő nem úgy sikerült, ahogy reméltük. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi időben több betegség és sérülés okozott problémát. Szerencsére a Magyar Kupa final fourjában bebizonyítottuk, hogy még mindig a DEAC Magyarország legerősebb gárdája női futsalban – nyilatkozta Csepregi Gabriella, aki egykoron a magyar válogatottban közel ötven meccsen szerepelt.

Rutinos húzóemberünk számára speciálisnak ígérkezik a miskolci ütközet, hiszen a mostani idény végén szögre akasztja a cipőjét.

Fura, hogy pont Miskolcon zárul le ez a szakasz az életemben, mivel sok szállal kötődöm a városhoz. A tervek szerint én végzem el a kezdőrúgást holnap, aztán a kispadról szurkolok a lányoknak. Sajnos hónapok óta nem léphetek pályára a porckorongsérülésem miatt, most sem játszhatok. 2016-ban egy súlyos bokasérülésem volt, ekkor megfogadtam, ha egy újabb komoly egészségügyi gondom lesz, lezárom a karrieremet. Úgy érzem, kihoztam a maximumot a pályafutásomból, elégedett vagyok az eredményeimmel. Olaszországban is bizonyítottam, ezt támasztja alá, hogy a megérkezésem után néhány hónappal nagyjából tizenöt csapat akart szerződtetni. Amikor elkezdtem futsalozni, az volt a tervem, hogy profi játékos legyek. Maximalista embernek tartom magam, így az nem motivált, hogy munka mellett űzzem ezt a sportágat – fogalmazott Csupi, aki a tervek szerint nem fog elszakadni a DEAC-tól, ugyanis a jövőben többek között masszőrként dolgozhat klubunknál.

NB I, a 3. helyért 2. mérkőzés
DVTK-Vénusz-DEAC
2024. 05. 17. (péntek) 17.30, Miskolci Egyetemi Körcsarnok

Névjegy: Csepregi Gabriella
Született: 1990. 01. 14.
Legnagyobb sikerei: két Magyar Kupa-győzelem, két NB I-es bajnoki cím, három NB I-es bronzérem, két bajnoki cím az NB II-ben, egy Serie B-aranyérem, negyedik hely a 2022-es Eb-n.
Legfontosabb egyéni díjak: 2008-ban az NB I gólkirálya, 2012-ben az NB I legjobb játékosa.