Biztató teljesítmény

István Péter szerint a Debreceni Egyetem alakulata elöl és hátul egyaránt szép dolgokat mutatott be.

A DEAC férfi kézilabdacsapata a szlovák élvonalban edződő Kassával játszott edzőmeccset pénteken. Mándi Norbert legénysége gyakorlatilag végig vezetett a találkozón, végül 33-27-re diadalmaskodott. István Péter szerint az eredmény mellett a mutatott játék is bizakodásra adhat okot.

Támadásban és védekezésben egyaránt akadtak szép megoldásaink, ám az is kiderült, hogy vannak még hiányosságaink. Úgy érzem, összességben jó úton járunk, ennek ellenére sok munka vár még ránk a bajnokság kezdetéig. Egy felkészülési mérkőzésen nem a végeredmény legfontosabb, de természetesen örülünk a győzelemnek. Az igazat megvallva a találkozó előtt nem gondoltam azt, hogy ennyire simán nyerünk. A vezetőedző a keretbe benevezett összes játékosnak lehetőséget adott. Dobos Balázs hiányában viszonylag sok időt töltöttem a pályán, végül öt gólig jutottam. Örülök, hogy ilyen teljesítményt nyújtottam, de nem most kell csúcsformában lenni. Szerintem az új játékosok beépítése is jól halad – nyilatkozta a tapasztalt beállós, aki hozzátette, nehéz dolguk lesz az NB I/B-ben, mivel az ellenfelek zöme jelentősen megerősödött a nyáron.

Együttesünk ezen a héten az OTP Bank-Pick Szeged U21-es gárdájával találkozik kétszer: az első összecsapás szerdán 18 órakor, míg a második szombaton 13.30-kor kezdődik a DESOK-ban.