A felkészülési időszakban kerül sor Korhut Mihály búcsúmeccsére, illetve a CISE Cupon is részt vesznek a fekete-fehérek.
Szombaton lejátszotta első edzőmérkőzését a 2025/2026-os szezonra készülő DEAC, amely az NB III Északkeleti csoportjában szerepel majd idén is. A Nyíregyháza elleni találkozón 1-1-es döntetlent játszottak labdarúgóink, akikre szerdán már a Tiszaújváros elleni találkozó vár. Mint ismert, ez lesz Korhut Mihály búcsúmérkőzése is egyben, a klub sok meglepetéssel készül.
Július 4-én Nagyváradról érkezik az ellenfél: 10 órától a román másodosztályban szereplő FC Bihor ellen lépünk pályára, majd öt nappal később egy NB I-es csapat, a Nyíregyháza ellen mérhetjük fel tudásunkat a DEAC Sportcampuson.
Július 11-én ötödik alkalommal rendezik meg Cigándon, a városi stadionban, a CISE Cup felkészülési labdarúgó-tornát, amelyre a DEAC is meghívást kapott. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2025-ben is négy csapat (a mieink, valamint a házigazdák mellett a Sényő és a Putnok) mérkőzik meg a bodrogközi városban. Együttesünk pénteken a Cigánd ellen játssza az elődöntőt, majd másnap kerül sor a bronz-, illetve aranycsatára. Az első három helyezett serleget kap, illetve valamennyi résztvevő oklevelet. Elismerik a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos, a gólkirály és a legtehetségesebb játékos produkcióját, valamint kihirdetik az All Star csapatot is.
A felkészülési mérkőzések sorozatát Tiszafüreden zárja a DEAC július 19-én.
Felkészülési mérkőzések
Július 2: DEAC–Tiszaújváros (DEAC Sportcampus) 17:00
Július 4: DEAC–FC Bihor (DEAC Sportcampus) 10:00
Július 9: DEAC–Nyíregyháza (DEAC Sportcampus) kezdési időpont megbeszélés alatt
Július 11: Cigánd–DEAC, CISE Cup (Cigánd) 19:00
Július 12: CISE Cup (Cigánd) 15:30 vagy 18:00
Július 19: Tiszafüred–DEAC (Lipcsey Elemér Sporttelep) 11:00
Fotó: Szolnoki László