Itthon is diadalmaskodnánk

A Debreceni Egyetem alakulata ősszel magabiztos játékkal fektette két vállra az egrieket.

Három forduló maradt még az alapszakaszból az NB II E-csoportjában. A DEAC női röplabdázói tizenegy mérkőzés alatt huszonhat pontot szereztek, ezzel a második helyen állnak, a tabellát a Nyíregyháza vezeti.

Kuszkó Zsolt együttese a 2022-es esztendőt az EVSI elleni találkozóval nyitja vasárnap este 18 órától a DESOK-ban. Az egriekkel novemberben már összecsaptunk, ezt a meccset ötvenhat perc alatt nyertük meg 3:0-ra. A hatodik pozíciót birtokló Heves megyeiek a téli pihenő előtt kétszer is vereséget szenvedtek: előbb az éllovas, majd a DVTK fektette őket két vállra.

Vezetőedzőnk a decemberi évértékelőjében elmondta, a rájátszásig olyan bajnokik várnak rájuk, amelyeken elvárható tőlük a győzelem. Hozzátette, ezeken a meccseken lehetőségük nyílik arra is, hogy különböző taktikai elemeket élesben gyakoroljanak.

A DEAC-EVSI bajnokit a szurkolók ingyen tekinthetik meg, de a belépéshez védettségi igazolványra van szükség, aminek az érvényessége egy fényképes dokumentummal támasztható alá. Fontos információ, hogy a járványhelyzet miatt a csarnokunkban kötelező a maszkviselés!

NB II E-csoport
DEAC-EVSI
2022. 01. 16. (vasárnap) 18:00, DESOK

A tabella: