2019-02-24 17:08:17 | Koppányi Szabolcs

A női röpisek az egy hete bemutatott játékukhoz képest most szombaton ellentétes meccset játszottak Kecskeméten. Pedig a Röpkét is verték már meg a lányok ebben a bajnokságban, ám ezúttal a rossz első játszma megadta az alaphangot, és ezúttal sima vereséggel térhettek haza a mieink.


Responsive image
Szerző: Koppányi Szabolcs
Közzétéve: 2019-02-24 17:08:17
Frissítve: 2019-02-25 08:47:17

A csütörtök esti, debreceni rangadó másnapján újra az újpesti együttessel találkoztak a mieink. A pénteki összecsapás tétje a dobogós helyezések eldöntése volt, a hazai csapat az ezüstérmes pozíció bebiztosítására hajtott, de az egyetemisták előtt is nyitva állt az előzés lehetősége.


Responsive image
Szerző: DEAC
Közzétéve: 2019-02-23 19:00:00
Frissítve: 2019-02-23 16:24:10

Kétszer vezetett a DEAC, de a második félidőben fordított a címvédő Tolna, így ők jutottak az idei női futsal kupadöntőbe. Kár érte, mert volt sansz ebben az elődöntőben egyértelműen, ám a rutin ellenfelünk mellett volt, illetve amikor átvették a vezetést, s két góllal elmentek. nekünk nem volt elég fajsúlyos válaszunk erre. Szép volt csajok a final fourba jutás!


Responsive image
Szerző: Koppányi Szabolcs
Közzétéve: 2019-02-23 14:24:34
Frissítve: 2019-02-23 08:40:00

Nemrég  sérültjeinket taglaló cikkünkben szó esett Dobi Attiláról is. Akkor bizakodtunk abban, hogy nemsoká újra hadba áll, ám kiderült, komolyabb a probléma. Ugyanakkor kapusunk üzent a többieknek is, hogy a frissen műtött térde nem akadály: szurkol, hogy a férfi futsalosok a tavalyi bravúros 6. helyet esetlg túlszárnyalják idén.


Responsive image
Szerző: Koppányi Szabolcs
Közzétéve: 2019-02-23 08:32:09
Frissítve: 2019-02-22 15:38:29

A DEAC kapusa, Tóth Renáta nagyon vágyott már kupadöntőben játszani, ami most teljesülni fog, így természetesen mindent megtesz ő, és a csapat is, hogy ha már idáig eljutottunk, akár a következő lépést is megtegyük. Egy kard ki kard mérkőzés is kisülhet a szombaton 10.30-kor, tehát nagyon korán kezdődő elődöntőből.


Responsive image
Szerző: Koppányi Szabolcs
Közzétéve: 2019-02-22 15:34:59
2019-02-22 15:20:00 | DEAC

Kevesebb, mint 24 órával az UTE csapata felett aratott nagyszerű győzelem után, péntek este újabb embert próbáló feladat előtt áll a Debreceni Egyetem ERSTE Ligás jégkorong csapata. Ezúttal idegenben kell megmérkőzniük az UTE együttesével, akik egyértelműen visszavágásra készülnek a mieink ellen.


Responsive image
Szerző: DEAC
Közzétéve: 2019-02-22 15:20:00
Frissítve: 2019-02-22 13:42:37

Utolsó hazai középszakasz meccsüket az UTE együttese ellen vívták csütörtök este a mieink. A hazai oldalon mindenki tisztában volt azzal, mekkora feladat előtt állnak az egyetemisták, egyrészt az ellenfél remek formája és kvalitásai, másrészt a rájuk nehezedő pontszerzési kényszer okán.


Responsive image
Szerző: DEAC
Közzétéve: 2019-02-22 13:30:00
2019-02-20 11:30:00 | DEAC

Február 21-én este az utolsó hazai középszakasz mérkőzésén lép a jégre a DEAC ERSTE Ligás együttese. A cél adott, meg kell tartani a dobogós helyet, ami kedvező pozíciót kínálhat a rájátszásra nézve.


Responsive image
Szerző: DEAC
Közzétéve: 2019-02-20 11:30:00
Frissítve: 2019-02-19 21:35:54

A férfi futsal NB1-ben egy kis szünet van a Magyar Kupa négyes döntője miatt, melyet a hétvégén rendeznek. A DEAC az utolsó akadályon fennakadt, így most nem szerepel a fináléban, ellenben lesz dolga bőven Elek Gergő edzőnek, hogy az így "nyert" időszakban elvégezze az utolsó csinosításokat csapatán az élvonalbeli második csoportkör megkezdése előtt.


Responsive image
Szerző: Koppányi Szabolcs
Közzétéve: 2019-02-19 20:35:00