Magyar Kupa: női és férfi futsalosaink is megküzdhetnek az aranyért

Quirikó Vivien motiváltnak érzi a Debreceni Egyetem alakulatát, Szentes-Bíró Tamás pedig úgy véli, hazánk legerősebb csapata vár rájuk.

Történelmi jelentőségűnek nevezhetjük a mai napot a klubunk életében, hiszen női és férfi futsalosaink is aranyérmet szerezhetnek a Magyar Kupában. A hölgyek címvédőként érkeztek Kecskemétre, ahol szombaton a Budaörs elleni elődöntőt 5-1-es győzelemmel zárták. Quirikó Vivien tanítványai a fináléban a Tolnával csapnak össze. Ellenfelünk a Miskolcot magabiztosan verte a final four első napján (7-2).

Nehézkesen indult a tegnapi mérkőzés, és bár mi domináltunk, a Budaörs is eljutott helyzetekig. Fontos volt, hogy még az első játékrészben sikerült megszereznünk a vezetést, de a második félidőt elég rosszul kezdtük, mivel az első percben kiegyenlített az ellenfél. Szerencsére a kapott gól nem zavart meg minket, és a második találatunk után már nyugodtabban játszottunk, és jó arányban értékesítettük a helyzeteinket. A Tolna elleni döntő várhatóan még nehezebb lesz, de nagyon motiváltak vagyunk, bízom benne, hogy ez a legjobb formánkat fogja kihozni belőlünk – nyilatkozta Quirikó Vivien.

Elek Gergő legénysége a Rubeolát fektette két vállra a Messzi István Sportcsarnokban (5-2), ezzel maradt esélye arra, hogy megszerezze a legfényesebb medáliát, bár ez nehéz feladatnak ígérkezik, mivel a Haladás lesz az ellenfél. A Hali a Veszprémmel vívott ütközet után ünnepelhetett (3-2).

A várakozásainknak megfelelően alakult az elődöntő. Tudtuk, hogy ha nem sikerül az elején megszereznünk a vezetést, akkor ez egy nehéz meccs lesz. Sajnos ez így is történt, hiszen a Csömör mindent megtett azért, hogy megnehezítse a dolgunkat. Az első gólunkra még válaszoltak, ám ezt követően lassan felőröltük őket. Minden elismerést megérdemel a Rubeola, hiszen az utolsó percig küzdött, de szerencsére mi jutottunk tovább. A döntőben azzal a Haladással találkozunk, amelyről úgy gondolom, hogy jelenleg Magyarország legjobb együttese, azonban nem feltartott kézzel akarunk játszani, és száztíz százalékot fogunk nyújt annak érdekében, hogy a legfényesebb medállal térjünk haza – hangsúlyozta Szentes-Bíró Tamás.

A program:

Női futsal Magyar Kupa-döntő
2F-Bau Tolna-Mözs-DEAC
2022. 05. 08. (vasárnap) 16:15, Messzi István Sportcsarnok (Kecskemét)

Férfi futsal Magyar Kupa-döntő
Haladás VSE-DEAC
2022. 05. 08. (vasárnap) 19:45, Messzi István Sportcsarnok (Kecskemét)
Tv: M4 Sport+