Klubtörténet

Kezdetek

A város egyetemét hivatalosan 1912-ben hozták létre Debreceni Magyar Királyi Tudomány Egyetem néven. A Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudomány Egyetem nevezetet 1921. április 11-én vette fel. (Hajdúföld 1921. április 30.) Korábban az intézmény diákjainak a Debreceni Akadémiai Atlétikai Club nyújtott sportolási lehetőséget, ez tekinthető a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club elődjének. Az 1906 októberétől működő, a DTE „kötelékéből kiszakadt” (Szabadság 1906. október 17.) DEAC a Református Kollégiumban sportoló ifjúságot fogta össze, de futball tagozata nem volt. 20-án szervezett labdarúgó csapat tagjai voltak, és rendszeres tréningeken vettek részt. (Erről A labdarúgás kezdetei Magyarországon című fejezetben bővebben informálódhat a kedves olvasó.)

A DEAC megalakulása

A DEAC neve különös módon évekkel megalakulása előtt felbukkant a sajtóban: „Elsősorban a most nagy csendben működő, önálló életre képtelen Akadémiai Atlétikai Clubnak Egyetemi Atlétikai Clubbá való átalakulását és felvirágzását a legreálisabb gondolkodás mellett egészen bizonyosra vehetjük. Az egyetemen mintegy távcsövön keresztül láthatjuk a közeljövő sportéletének gyönyörű perspektíváját. A D.E.A.C. hatalmas egyletté fogja magát felküzdeni, amely a DTE -vel való nemes vetélkedésben fog igyekezni arra, hogy a sportnak minden ágában a hegemóniát a maga részére megszerezze.” (Sport Hirek 1911. december 11.)

A DEAC alapítói

1919. július 22-én a Hajdúföld tudtul adta, hogy a Debreceni Egyetemi Kör tagjai a Kollégium falai között szervezkednek. Pontosan a Kommün bukásának napján, 1919. augusztus 1-jén a Debreceni Egyetemi Körből „disszidáló” tornászok és az őket támogató közéleti személyiségek hozták létre a DEAC -ot. A színe eredendően is fehér-fekete volt, mint számos más egyetemi gárdáé. Alapítók névsora:

Bacsó Jenő a jogtudományok egyetemi tanára;
Benedek László az elmekórtan egyetemi tanára, az egyetem rektora;
Darkó Jenő a klasszika-filológia és az ókortörténet professzora;
Iványi Béla a jogtudományok professzora, az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) helyi vezetője;
Hankiss János a francia tanszék és az egyetem legfiatalabb professzora, kiváló nyelvtudós;
Hüttl Tivadar a sebészeti klinika vezetője, egyetemi tanár;
Rugonfalvi Kiss István az ókortörténet professzora;
Milleker Rezső világhírű földrajztudós, a DEAC legendás elnöke;
Sesztina Jenő a törvényszék elnöke;
Szentpéteri Kun Béla jogtudós, az egyetem rektora;
Tankó Béla biokémikus, egyetemi tanár;
Verzár Frigyes az Orvostudományi Egyetem rektora lett.
Vásáry István és Kölcsey Sándor egymást váltotta a város polgármesteri székében.

1924-ben a jobboldali MOVE DSE (Magyar Országos Véderő Egyesület Debreceni Sport Egyesülete) tagjainak egy része csatlakozott a DEAC -hoz. A címerében (armorum insignia) látható E betűjelet, valamint a színkombinációt átvették az alföldiek. A DEAC eredeti jelvényében lényeges heraldikai elem volt a turulmadár.

Az első győzelem

1919. szeptember 7-én a DEAC 2:0-ra megverte a DMTK -t, ez volt „az első komoly mérkőzése” – írta a Hajdúföld. Felhő jobbszélső rúgta a történelmi első gólt a 20. percben, kilenc perc múlva Koós szerezte a másodikat. „Az egyetemisták KASE, DTE és DNYSC -ből összeszipkázott csapata csak nehezen tudott győzelmet aratni” – gúnyolódott a Debreczeni Független Újság. Másnap aztán a DTE 2:1-re nyert a fáradt diákság ellen. „Győzött a jobbik csapat, de nem abban az arányban, amennyivel jobb volt.” (Debreczeni Független Újság 1919. szeptember 10.)

Szeptember 21-én lement a DVSC–DEAC összecsapás, nem volt semmi atrocitás, és a Vasutas 5:0ra diadalmaskodott. Október 26-án 1:1 született a DTE ellen, igaz, az egyetemisták óvatosságból megerősítették keretüket Ökrös Károllyal (DKASE), Balla Bélával (DVSC) és Poroszlay Lászlóval (DTE). Ezért ironizálhatott a tudósító: „a DTE nem a DEAC -cal, hanem kombinált csapattal mérkőzött.” (Debreczeni Független Újság 1919. október 28.)

A DEAC futballcsapata

1919. december 5-én a Hajdúföld a DEAC valamennyi igazolt futballistája nevét közölte:

Babiczky Béla, Csáky János, Cséha Lajos, Csire Ferenc, Czövek Kálmán, Fekete Béla, Fodor Sándor, Gombos Ferenc, Hajdu Sándor, Kiss István, ifjabb Kovács Elemér, Kupinszky Sándor, Németh Dániel, Neuhauser József, Ökrös Károly, Rareszkay László, Simon Imre, Simon István, Tamássy László, Tömösváry Ferenc, Törő Imre, Tóth Ferenc, Vágó János, Zöld István. 1920. január 22-én kiegészültek pár játékossal: Csáky Gergely, Gál Elek, Hochem János, Koós Elek, Liszt Nándor, Musza Tyarim, Neumayer János.

Február 12-i adat szerint a csapatnak 34 szabályosan regisztrált focistája volt.

Olykor bekerült a csapatba Bencz József (kapus), Schweitzer Péter, Kiss István, Diószegi Sándor, Tudja László, Piros József, Kalmár János, Lipcsey József, Kiss Albert, Kiss Gábor, Bógen József, Fuszek Emil, Lehóczky Péter, Kőrös László (az Ungvári SC-ből került ide), Ökrös II Sándor, Veress Endre, Melicsku László, Nagy István, Éltető Albert, Wurst László, Kun Béla, Burai János, Torma Lajos, Torma Kálmán, Buzás Pál, Boda Sándor, Faragó Kálmán, Pohrer Dezső, Balogh Tihamér és Zsirkay Árpád.

A DEAC bajnoki eredményei az 1920-as – városi jellegű – bajnokságban: DVSC 0:4, DTE 0:1, DMTK 1:5, DKASE 1:4, DNYSC 2:0.

1920. augusztus 6-án óriási meglepetés született az ügetőtéri DKASE pályán, a DEAC új összeállításban (Kupinszky – Schweitzer, Nagy, Simon, Poroszlay, Gombos, Fodor, Gál, Fábry, Tóth, Ujfalvy) 2:1-re megverte a hat tartalékkal kiálló, mégis esélyesebbnek vélt DVSC -t.

A labdarúgó szakosztály megalakítása

1921 nyarán szerelést újítottak, a „dressz színe fekete-fehér lesz, keresztcsíkkal, a bal oldalán DEAC fölírással.” (Kelet magyarországi Sporthírlap 1921. június 20.)

Júliusban hetvenegy igazolt labdarúgó tartozott a kerethez. 1921 novemberében a tisztújító gyűlés Marusinszky Antal előadót és Kupinszky Sándort, a csapat kapusát bízta meg a labdarúgó-szakosztály „megalakításával”. (Kelet magyarországi Sporthírlap 1921. november 7.)

A megalakítás fogalmat nem a mai értelemben használták a sajtóban, sokkal inkább megújítást vagy újjászervezést értettek alatta nyolc-kilenc évtizede.

A DEAC 1921–1922-es debütáló szereplését azonnali siker koronázta, a DVSC mögött a bajnokság második helyén végzett. Huszonhárom pontot zsákmányolt, és lekörözte az esélyesebbnek ítélt DTE gárdáját a Kelet- magyarországi Kerületi labdarúgó-bajnokságban, mely abban az évben rajtolt. A kék-sárgákat november 6-án 3:0-ra megverte az Ügető téren, 2000 szurkoló előtt. Ez az ezüstérem volt a DEAC legjobb amatőr bajnoki eredménye 1945 előtt. Egy esztendő múlva bronzmedált harcolt ki a társulat.

A futballpálya

1921 szeptemberében futballpályájuk talaját füvesíteni kezdték, 400 000 korona segélyt kaptak a munkálatokhoz a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól. Kutatásaim arról győztek meg, hogy ez volt az első szisztematikusan füvesített labdatér Debrecenben. 1926-ban hozzáfogtak – Mattyók Aladár okleveles mérnök tervei alapján – a stadion felépítéséhez, és előbb adták át, mint az egyetem központi épületét. (A háromemeletes neo klasszicista építményt 1932-ben vehették át az intézet oktatói és a hallgatói.)

„A 25 méteres, emeletes betontribün a modern sport minden követelményét magában foglalja. A földszinten szolgalakás, iroda, atlétikai és futball öltözők fürdőszobával és társalgóval vannak elhelyezve. A fürdőszobákban hideg és meleg vizes zuhany, az öltözőkben kényelmes szekrények és padok állnak a sportolók rendelkezésére.” (Debreceni Hétfői Újság 1927. december 27.)

1928. június 3-án avatták fel a romantikus környezetben fekvő létesítményt, bizonnyal a legszebbet a húszas évek Magyarországán. Dr. Milleker Rezső tizenhárom évig tartó elnöksége alatt rendkívül sokat fejlődött az egyesületi infrastruktúra. Muzeális értékű fedettjét restaurálták, és manapság a DEAC és DASE megyei egyes csapatai használják.

Mérkőzések, fontos események

1922 nyarán 3:0-ra győzött a DEAC Nyíregyházán. Az teszi érdekessé a hírt, hogy az NYTVE ellen „a füves pályán kissé nehézkesen mozgott”. (Kelet magyarországi Sporthírlap 1922. július 10.)

Október 15-én 5:1-re lesöpörte a DMTK -t a Diószegi úton, 500 néző előtt. „Az egyetemisták jó formában lévő együttese hatalmas győzelmet aratott az idei bajnoki lista élén álló DMTK fölött. (…)

1923. április elsején (húsvétvasárnap) a nagyhírű MAC -ot fogadták, ítéletidőben. „(…) az agilis egyetemi csapatra ráillik a mondás: akit az istenek nem szeretnek…” (Kelet magyarországi Sporthírlap 1923. április 3.) Az óriási szélben alig volt nézője a meccsnek, ráadásul a fővárosiak megerőltetés nélkül győztek 3:0-ra.

Április 29-én – 4000 szurkoló előtt – 1:0-ra nyert a gárda a DVSC ellen a Diószegi úton. „A DEAC a bajnokság favoritja!” – kürtölte világgá a tényt a sporthírlap másnapi oldalcíme.

1925. április 26-án a DEAC 4:0-ra legyőzte a DTE -t.

1926-ban, majd 1927-ben Kelet-Magyarország válogatottjában négyen (Boda József, Cseszkó Gyula, Jacsó János és László Márton kapus) kaptak helyet a klubból. Mellettük a húszas évtized végének DAEC-os labdarúgói voltak: Lódy László, Németh Béla és Sámson László (kapusok), Lénárt Eduárd, Kohajda Sándor, Ökrös Sándor, Fekete Pál, Torockay Dezső, Borsy Lajos, Deák Jenő, Cseszkó József, Dolhay Imre, Brokess János, Jánossy Márton, Makády Béla, Mile Pál, Mészáros Tibor, Cs. Szabó Lajos, Pünkösti Mihály, Márton János, Nánássy Barna, Scheitzner Károly, dr. Payer Dezső, Császár László, Görgey József, Fligenschnee Lajos, Szilassy Géza, dr. Rencz Antal, Karsay Gusztáv, Potor András, Vanyóczky Ferenc, Bernáld György, Heider Lajos, Kálnay István hadnagy, Haraszti Ferenc, Hönsch Elemér, Varga Gyula, Szervicky István, valamint a tragikus hirtelenséggel 1927 nyarán elhalálozott Pataki Vince.

1930. november 18-án a Debreczen beszámolt a DEAC–DVSC 2:1-es derbiről.

Érdekes kezdeményezésnek szorítottak helyet a stadion vasárnapi programjában 1931. június 21-én. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) kétfelé osztott, Kinizsi és Botond névre keresztelt gyülekezete baseball-bemutatót tartott a szép számú közönségnek. „A két csapat amerikai felírásos dresszben, sapkában vonult ki.” (Debreczen 1931. június 23.) A sporttörténeti ínyencség a Kinizsi 21:11-es sikerével ért véget.

1925. április 26-án a DEAC 4:0-ra legyőzte a DTE -t. Figyeljük a Debreczeni Független Újság kritikáját: „A mérkőzés nívótlan, rendszertelen és csapkodás volt. A DTE laza csapata egy egészséges támadást sem tudott vezetni. A DEAC is gyenge játékot adott.”

Az 1931–1932-es Keleti Kerület debreceni alosztályának küzdelmeit a harmadik helyen búcsúztatta a DEAC, a második bronzérme volt ebben a ligában.

1932-ben megnyerte a Debrecen város Ezüstlabda díját, majd 1934-ben harmadik lett az Országos Főiskolai Labdarúgó-bajnokságban.

1933. május 14-én az egy hellyel előtte haladó NYTVE 2:0-ra legyőzte Nyíregyházán. Ez volt a DEAC felállítása: Thomasz – Dávid, Vajda II, Simon, Vecsey II, Vajda I, Köstner (Kőrösi), Gál, Makády, Bodnár, Végváry. (Keletmagyarországi Sporthirlap 1933. május 15.)

Az egyetemi csapat tagjai a harmincas évtized első felében: Sámson László, Balassy, Fésüs, Thomasz Henrik, Lódy László és Svendor-Szalontai kapusok. Moldován Jenő, Szutor Károly, Jacsó János, Nánássy Andor, Nánássy Barna, Nánássy István, Pünkösti Mihály, Köstner (Kőrösi) Vilmos, Vecsey Tibor, Hevessy István, Maglódy Béla, Dávid Lajos, Potor András, Szerviczky István, Rihász László, vitéz dr. Makády Béla, vitéz Szalóky, Vajda I, Vajda II, Varga, Kiss, Papp, Ivancsics, Horthy, Báthy, Gáspár, Czirják, Pullmann, Végváry, Gál, Máthé, Segesváry, Balogh, Jánossy, Császár, Bodnár, Kézy, Kapros, vitéz Tóth (mezőnyjátékosok).

1935. augusztus 8-án a Debreczen Újság beszámolt arról, hogy a DEAC futballistája, Végváry bekerült az olimpiai válogatott keretébe, ahová decemberben berendelték klubtársát, Jacsót. Szintúgy kiérdemelte volna a behívót Tömöry Ödön és Nánássy István is.

Itt emlékezem meg az egyesület néhány kiválóságról, például Gordoni Imre MÁV-tisztviselőről, az olimpiai stafétaváltó sprinteréről. 800-on és 1500-on magyar bajnok volt, de 3000 és 5000 méteren sem sűrűn lehetett legyőzni. Kardvívásban és tőrvívásban sok érmet szerzett, ezekben a sportágakban vidéki válogatottságig vitte. Egy időben rúgta a labdát az egyetemi klubban, később pedig játékvezetőként szolgálta a futballt.

Karsay Gusztáv adóhivatali tanácsos remek atléta és tornász volt, a labdarúgók között sem vallott kudarcot, jobbösszekötőként kevergetett. Visszavonulását követően játékvezetőként rengeteg meccsen fújt.

Dr. Thomasz Henrik ügyvéd, a későbbi korok közismert edzője (a DVSC felkészülését is irányította) aktív sportemberként a DEAC hálóját őrizte. Maradék idejében sikeresen asztaliteniszezett, Kelet-Magyarország bajnoka lett egyéniben és párosban. Egy időben a KLASZ főtitkári pozícióját látta el, és a Bocskai vezetőségében is helye volt. Számos mérkőzésen bíróként működött közre.

Kalmár János okleveles gazda piktúráját! Atletizált, focizott, vívott, lovagolt, ám nem ez a rendkívüli élete alakulásában.

Dr. Fejér Rezső a Bocskaiban érett híres futballistává, 24 alkalommal pályára lépett Kelet-Magyarország válogatottjában. A labdarúgással szinkronban teniszezett, atletizált, a DTE és a DEAC mellett a fővárosi MAC-ban is versenyzett. Miután felhagyott a focival, trénernek állt, és vezette a DEAC edzéseit.

Pencz György postaforgalmi díjnok a DVSC és a DTE együttesében is szóhoz jutott, az egyetemi alakulatban kivált úszott és pingpongozott, a KISOK- bajnokságokban számos címet begyűjtött.

1946. augusztus 3-án a Debreczen című lap közölte, miszerint „a belügyminiszter a DEAC -ot feloszlatta, mert az egyesület tagjai az elmúlt rendszer alatt a fasiszta eszme kiszolgálói voltak.” Szeptember 17-én a betiltott DEAC nevét Debreceni Egyetemi Sport Egyesületre (DESE) változtatták. 1947 májusában újfent DEAC lett belőle, és akkor újjászervezte labdarúgó-szakosztályát.

Júliusban a következő focisták tartoztak kötelékébe (a kerületi másodosztályban): Leövy, Érckövi, Dudás, Konde, Puskás, dr. Sáfrány, Selinko, Hidvégi, dr. Munkácsy, dr. Bucsina, Tóth, dr. Szily, Oltványi Ottó, Takács, Katona Sándor, Fekete.

1948 decemberétől Debreceni MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) lett a klubból.

A következő évadban (1949–1950) a Debreceni Főiskola SE (DFSE) titulust használó futballcsapat ért el a megyei egyben hatodik helyezést.

1951 második felében megint névvariálásra került sor, előbb DEAC-DISZ FSE, utóbb Debreceni Haladás Sport Egyesület (DHSE) lett az egyesület hivatalos megnevezése. (Országos szinten kötelező volt Haladásnak nevezni a felsőoktatáshoz tartozó klubokat.)

Az 1952-es Hajdú-Bihar megyei bajnokságban a Debreceni Haladás elcsípte a 10. helyet, mégpedig az Ujlaki (Blöki) – Németi (Ádi), Nyirkos (Sityi), Hernádi (Frici), Gál (Tóni), Noszály L., Katona (Bődör), Halmay (Bamba), Barkai (Barkás), Németh (Jozsó), Albert (Bucis) összetétellel.

A következő évben az Alekszandr Szergejevics Puskin nevét viselő csoportban ötödikek lettek.

1955 decemberében új vezetőség került a klub élére, elnökök dr. Kulin László egyetemi tanár,

dr. Szarvas Pál egyetemi tanár és dr. Szabó István egyetemi tanár lettek.

Az 1956-os egyetemi csapat: Halász Attila – Fehérvári Andor, Nyirkos István, Zsoltvai Attila, Bíró Imre, Varga Iván, Sándor József, Szegedi Gyula, Katona Sándor, Vaskó László, Kalina István. Szarvas Albert mester olykor helyet szorított a kezdőben Jakab Albertnek és Kundrák Istvánnak.

Április 24-én a kolozsvári Igazság című lap arról tudósított, hogy a vasárnapi (április 22.) barátságos mérkőzésen az ottani Babeş-Bolyai Egyetem csapata (5000 néző előtt) 3:1-re legyőzte a KLTE együttesét.

A két együttes összeállítása, Kolozsvár: Şerban – Dascălu, Cojocaru, Szilágyi, Nagy, Koródi, Kovács Vilmos, Oroszhegyi Károly, Princz, Nedelcu II, Fábián. Debrecen: Juhász – Fehérvári, Nyirkos, Balogh, Vaskó, Varga, Kundrák, Szegedi, Sándor, Jakab, Kalina.

1956-ban újból a megyei első liga élbolyában küzdött a csapat, hogy a negyedik helyen finiseljen. Rajongóiról sokat elárul, hogy a május 15-én megrendezett hajdúszoboszlói bajnokira ötszázan kísérték el.

1957. február 5-én visszavette a klub a történelmi DEAC nevet, bízva abban, hogy soha többé nem kell megválnia tőle. A küldött gyűlés tanár elnöknek Dr. Szabó Istvánt, a gazdaság történet messze földön híres professzorát választotta meg.

Tizenkét szakosztályban folytatódott tovább a munka, a sakkozók az OB I-ben szerepeltek, míg a labdarúgók a megyei élvonalban. A futballcsapatba sikerült átigazolni Vagács Istvánt, Laczkó Istvánt, Varsányi Antalt, Nagy Árpádot és Kiss Jánost.

1957. márciustól június 4-ig két hatos csoportban vívtak ádáz csatákat az NB III -ba kerülés jogáért. Az elsőben a DEAC, a Debreceni Gördülőcsapágygyári Vasas, a DMTK, a Debreceni Bocskai, a Debreceni Vasas és a Hajdúszoboszló, a másodikban a Debreceni Kinizsi, a Debreceni Építők, a DKASE, a BUSE, a Püspökladány és a Hajdúnánás tusázott.

1959-ben az Országos Főiskolai Labdarúgó-bajnokság második helyét szerezte meg a csapat.

A DEAC 1961 tavaszán felkerült az NB II -be.

Az 1960–1961-es NB III Északkeleti csoportjának aranyát elvitte a DEAC, hét pontot vert a rivális GÖCS Vasas legénységére.

1961. szeptember 3-án – 12 000 néző előtt – NB II-es bajnokin 1:0-ra legyőzte a DVSC -t a DEAC, mégpedig Kassai – Környei, Móricz, Varsányi, Temesvári, Cséfalvai, Stefanik, Szűcs, Szegedi dr., Kéki, Gápel összeállításban.

1962. április 1-jén a hírneves Diósgyőrt is megleckéztette az egyetemi sor (2:0). Soha előtte, sem pedig utána nem regisztráltak 7000 drukkert a Dóczy József utcában. Több korabeli szemtanú és játékos állítja, valóban hétezren voltak a mobillelátókkal kibővített pályán a DVTK ellen.

1961 őszén általában 4000-5000 szurkoló járt ki rendszeresen a Nagyerdei stadionba (a DEAC pályáját augusztustól gyeptéglázták, lelátóit bővítették, korszerűsítették), mert kulturált és tehetséges fiúkból álló kollektívát láthatott, melynek év végi tanulmányi átlaga 4,14-re jött ki.

A klub halhatatlanjaivá váltak Szarvas Albert és Szilárd Elek mesterek tanítványai:

dr. Kassai László, Ladányi Zoltán, Márai István, Környei László, Temesvári I Miklós, Temesvári II Tibor, Móricz Sándor, Varsányi Antal, Cséfalvai Ignác, Gápel Endre, Stefanik György, Mályi Imre, Szabó József, U. Szabó Imre, Laczkó István, Kéki Miklós, dr. Szegedi Gyula, Filetóth László, Szűcs János, Varga Iván, Tassi István, Juhász Antal, Csőke Lajos, Soltész István, Tamás Géza és Szabó József.

Az 1961–1962-es NB II Keleti csoportját a DVSC nyerte a fővárosi Láng Vasas előtt. Az egyetemisták a nyolcadik helyre értek oda, az MVSC csak jobb gólkülönbségével férkőzött elébük. Ez a DEAC 2010-ig legjobb NB -s bajnoki helyezése!

A szép győzelmet követően az 1962–1963-as idény gyatrára sikeredett, utolsók lettek a novíciusok, a 16. helyezés a kiesésüket jelentette.

Januárban edzőt cseréltek, Szilárd Eleket Csende Sándor, a Debreceni Kinizsi volt labdarúgója váltotta a kispadon. A tanárember egy időben a Testnevelési Tanszék vezetője volt. 1974 és 1976 között Kubában dolgozott, Las Villas tartományának válogatottját gardírozta.

Nos, a vezércsere sem segített, Csende Sándorral sem lábaltak ki a deacisták a hullámvölgyből.

A defektus után három meghatározó futballistájuk átkerült a DVSC -hez, dr. Kassai László (Kacsának becézték), dr. Kéki Miklós és Temesvári II Tibor.

Aligha gondolták a klubban, hogy hatéves NB III-as vezeklés vár rájuk.

Az aszketikus korszak egyetlen üdítő sikere volt, hogy 1966-ban megnyerték a város által az 1917. októberi forradalom tiszteletére kiírt November 7. Kupát.

1967 őszén az NB III Északkeleti csoportjában ezüstéremmel járt hívei kedvében a gárda, a lokális konkurencia, a Debreceni Elektromos vert rá hat pontot. Abban a szezonban újból a híres Palotás (Pavnicza) István vezette foglalkozásait.

A politikailag változékony 1968 érdekessége volt, hogy hét Hajdú-Bihar megyei alakulat hadakozott ebben a divízióban: Debreceni Petőfi, Debreceni Építők, Debreceni Kinizsi, Hajdúböszörmény, Hajdúsági Iparművek Vasas (Téglás), Hajdúszoboszló, DEAC.

Június 28-án Lengyelországban léptek pályára, ahol a KSZO Ostrowiec Świętokrzyski 4:1-re győzött ellenük. Folytatták a portyát, július 1-jén Lublinban mérkőztek meg a Lublinianka együttesével, és 1500 néző előtt 1:1-es döntetlent harcoltak ki. Góljukat Kiss László jegyezte.

A Becsület Tanács

A játékosok megalapították a Becsület Tanácsot. Három labdarúgó lett a tagja, és céljaként a „kitűzött feladatok teljesítésére való nevelést” határozták meg. Remek munkát végzett a triumvirátus (dr. Kéki Miklós, Bíró Pál, Palchuber Károly), hiszen a jóravaló társulat 1969-ben megnyerte a küzdelmeket az NB III Északkeleti csoportjában, sőt ősszel végig veretlen maradt. A legsportszerűbb csapat is a DEAC lett, egyetlen játékosát sem állították ki.

1969. szeptember 22-én, hétfőn 500 érdeklődő előtt a DEAC 3:0-ra legyőzte a Lubliniankát, a gólokat Szabó, Bíró I és Hegedűs szerezték. Ünnepi program keretében rendezték meg a találkozót, a klub fennállása 50. évfordulójára emlékeztek vezetők, sportolók, szimpatizánsok. (Hajdú-bihari Napló 1969. szeptember 23.)

A kinti eredményei: Lublin válogatott – DEAC 3:5 (5000 néző jelenlétében),

A DEAC bajnokcsapata 1969. november 24-én. Állnak (balról): dr. Szűcs János szakosztályvezető, dr. Bódor Lajos edző, Környei László, Fohn György, Tóth József, Bene György, Bíró Pál, Csapó Kálmán, Varga György, idősebb Puskás László vezetőségi tag. Guggolnak: Hegedűs János, Kiss László, Palchuber Károly, Bencze Sándor, Bíró Szabolcs, Szabó Gábor, ifjabb Puskás László

1972. február 26-án 400 szurkoló előtt a DEAC 0-0-ra végzett a csehszlovák TJ Tatran Prešovval, a felvidékiek elleni iksz akkor jó eredménynek számított.

A DEAC 1972 augusztusában a Nyári Totó Kupa délkeleti csoportjában pontveszteség nélkül végzett az élen.

1974 nyarán az MLSZ megszüntette az NB I B-t, azaz, hogy átkeresztelte NB II -re. Így történhetett meg, hogy DEAC–DMTE köteléke bár nem esett ki, augusztusban mégis az NB III Északkeleti csoportjában landolt.

1977. augusztus 20-án sort kerített az „örök ifjak” mérkőzésére, mégpedig abból az alkalomból, hogy harminc esztendeje vette vissza eredeti nevét, és alakult újjá labdarúgó-szakosztálya..

1978-ban a megyei I-ben az ötödik, egy esztendő múlva a 10. helyig manőverezett a DEAC -legénység.

1979. május 20-án Városérdek, közérdek címmel jelent meg a Hajdú-bihari Naplóban (abban az időben az MSZMP szócsöveként funkcionált) az írás, mely tényként jelentette be, hogy a DVSC és a DMTE egyesülésével megalakul a Debreceni Munkás Vasutas Sport Club (a DMVSC), és a színe kék-sárga lesz, akár a városé vagy a Bocskaié volt.

1979. június 21-én a DEAC, a DASE, az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai SE sportolói a DUSE személyi állományába, az új klub tizenegy szakosztályába kerültek. Az egylet elnöke dr. Tóth József, az Agrártudományi Egyetem rektora, ügyvezető elnöke Czédl Lajos, a Kommunista Ifjúsági Szövetség debreceni VB-titkára lett.

1989 őszén megalakult a KLTE-DSK, amely a DEAC jogutódjának tekintette magát, alapjain épült újjá a klub 1991-ben.

A DEAC együttese 2003-ban ti Imre, Mező Sándor, Pálincsár Zsolt, Csontos Pál, Sáfár László, Sumi László, Forgó László, Oláh Zsolt, Sára Zoltán, Siklósi Csaba, ifjabb Makray Balázs, Csukás Béla, Siklósi Zoltán (mezőnyjátékosok).

Azóta is folyamatosan a megyei egyben menetel a DEAC, az ezredfordulót követően állandóan az élbolyhoz tartozik, három bronzérem és egy ezüstérem az utóbbi évek termése.

Az 1999–2000-es ligában Selyem Nándor, a DMVSC hajdani briliáns technikájú irányítója volt a trénere.

2003 nyarán Téglási Gábor vette át az edzői teendőket, munkája mellett védte együttese hálóját is. Erősítésnek Dobos Attila és Balk Károly érkezett, a társaságot Katona Zoltán patronálta. (Hajdú-bihari Napló 2003. július 16.)

Miben rejlik az egyesület titka? Leginkább abban, hogy valódi klub tudott maradni, az angol eredetű szó igazi értelmében, és mindig is az marad. Ápolja hagyományait, míg mások alig vagy egyáltalán nem törődnek a tradíciókkal. Erről a nemes törekvésről meggyőződhettek mindazok, akik részt vettek 2009. június 20-án, az egyesület fennállásának 90. éve alkalmából rendezett ünnepi ebéden. Dr. Nyirkos István professzor úr, az egylet örökös tiszteletbeli elnöke vállalta magára a házigazda szerepét, ő fogadta a vendégsereget az elegáns étteremben, mely külsőségeiben egyáltalán nem emlékeztet a néhai menzára. Vendégsereget írtam? Inkább kellett volna az Alma Materhoz visszatérő öreg (de nem vén) deákokat, akik újra örültek egymásnak, az életnek, a kancsóban aranyló bor zamatának, és égő gyertyák remegő lángjai mellett emlékeztek mindazokra, akik sajnos már nem lehettek közöttük. (Dr. Kéki Miklóst, dr. Szilágyi Tibort és dr. Kassai Lászlót özvegye, valamint néhány hozzátartozója képviselte.