Fiatal röplabdázó érkezett a DEAC-hoz

A Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapatának kerete Imre Tiborral bővült. A négyes ütő poszton bevethető játékos Nyíregyházáról tette át székhelyét a cívisvárosba. Imre számára könnyen ment a beilleszkedés, hiszen több barátja is a DEAC-ot erősíti.

Imre Tibor pályafutásában új fejezet kezdődik. A 21 éves röplabdázó ősszel már az Extraligában teheti le a névjegyét, mivel a DEAC-ban folytatja a karrierjét. Friss szerzeményünk nem ismeretlen közegbe csöppent.

Jobb körülmények között és többet edzhetek, ez is motivált, amikor elfogadtam a klub ajánlatát. Az sem mellékes, hogy nagyon erős riválisok ellen bizonyíthatok, ami szintén fontos szempont volt. Az előző szezonban több DEAC-meccset a helyszínen tekintettem meg. Remek teljesítményt nyújtott az együttes, az Extraligában is bravúrokat tudtak bemutatni a fiúk. A beilleszkedés zökkenőmentesen zajlott, több csapattársammal baráti viszonyt ápolok. Fodor Antal szintén szeretettel fogadott, bízik a fejlődésemben” – mondta Imre Tibor.

Imre eddig az NB II-es Nyíregyházában szerepelt, így komoly ugródeszka lesz számára a következő idény. A szintlépés miatt nem aggódik a fiatal röpis, sőt, motiváltan várja az új kihívást.

Korábban több poszton is szerepeltem, ám úgy gondolom, négyes ütőként mozgok a legotthonosabban a pályán. A nyitásfogadásaimat tudnám kiemelni, de minden játékelemben látok esélyt a fejlődésre. Fura lesz, hogy az eddig megszokottnál jóval magasabb blokkok tornyosulnak majd velem szemben, továbbá a nagyobb iramú meccsekhez is hozzá kell szoknom. Jó játékkal szeretném segíteni a csapatot” – hangoztatta Imre Tibor.

Imre Tibor a hétvégén Hubicska Patrikkal egy strandröplabda-tornát nyert meg Hajdúnánáson. A fürdővárosban már korábban is szép sikereket ért el ez a páros, így Hubicskáék bizakodva várhatták a viadalt.

Ugyan nem tudtunk sokat homokon készülni, emellett nagyon erős mezőny gyűlt össze, ettől függetlenül jó eredményt akartunk elérni. Egy kisebb hullámvölgy miatt a vigaszágra kerültünk, de szerencsére sikerült összeszednünk magunkat. A nyáron kisebb tornákon még szeretnék részt venni” – mutatott rá Imre Tibor.

Fodor Antal vezetőedző így jellemezte Imre Tibort:

Tibi alapadottságai rendben vannak, ám még fejlődnie kell. Nem rendelkezik elég rutinnal, emiatt a tapasztalatszerzés lesz az egyik fő feladata. Hasznos tagja lehet az együttesnek, az idő múlásával egyre komolyabb szerep hárulhat rá” – fogalmazott a vezetőedzőnk.

Imre Tibor szerdán is az új csapattársaival készült. A DEAC edzéséről készült képek itt tekinthetők meg.

Fotók: Derencsényi István