Csapatunk 2004 tavaszán alakult, köszönhetően négy vállalkozó kedvű hallgatónak a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karáról. Az alapító atyák, illetve anyák egyike az ózdi származású Érsek Kitti már korábban megismerkedett a korong dobásának művészetével, és ő volt az, aki megfertőzte Debrecent is a frizbilázzal. Mára Debrecen egyike azoknak hazai városoknak, amelyekben a legaktívabb frizbis közösségi élet zajlik. A FreeBees többszörös magyar bajnok az ultimate frizbi szabadtéri és terem változatában felnőtt és junior kategóriában egyaránt, de zajlott már itt ifjúsági Európa Kupa, és a városnak van disc golf parkja is. Több általános és középiskolában régóta jelen van a frizbi, és az egyetemen 2015 óta felvehető tantárgy testnevelés óra keretében.
A DEAC frizbiszakosztálya 2021. év végén jött létre, és a szakosztály a Debreceni Frizbi Sportegyesülettel (DFSE) együttműködésben dolgozik a helyi frizbis élet fejlesztésén. A DFSE a sportág népszerűsítésével, utánpótlásneveléssel, versenyek szervezésével foglalkozik, míg a szakosztály a felnőttkorú játékosok számára biztosít edzési és versenyzési lehetőséget.
A DEAC frizbiszakosztálya az alábbi elérhetőségeken várja azokat az érdeklődőket, akik szeretnének megismerkedni az ultimate frizbivel és azokkal, akik ezt a sportot űzik.
– linktree (youtube, facebook, instagram, tictoc): https://linktr.ee/deacfreebees
– szakosztályvezető: Rácz Árpád, +36-30-654-5730
– email: racza96@gmail.com
Jelenleg a teremszezon zajlik, heti két korongos edzést tartunk az alábbi helyszíneken.
– szerdánként 18:30 – 20:00; Kazinczy Ált. Isk. tornaterme (Debrecen, Margit tér 19.)
– vasárnaponként 15:00 – 17:00; Csokonai Gimi tornaterme (Debrecen, Békessy B. u. 12.)